A szilvás gombóc gyerekkorom kedvenc étele. A nagyi szombat reggel korán kelt és meggyúrta a tésztát. Természetesen kézzel. A szilvás gombóc mindig az ebéd fénypontja volt nekünk, gyerekeknek.

Nagyim sajnos már nem készít szilvás gombócot, régóta nincs közöttünk. És én sem készítettem eddig sohasem, a gyerekeim nem is ismerik ezt az ételt. Minap eszembe jutottak azok a régi szombati ebédek és úgy döntöttem, hogy hétvégén szilvás gombóc lesz az ebédlőasztalon. Karácsonyra megkaptam a férjemtől a létező legjobb konyhai robotgép készüléket, egy Bosch MUM58M59 masinát. Ezt hívtam segítségül a tészta elkészítéshez. Az alábbi recept alapján dolgoztam.
Hozzávalók:
-
- 500 g burgonya,
- 160 g liszt,
- 1 tojás,
- 15 szilva (természetesen mag nélkül),
- vaj,
- zsemlemorzsa,
- cukor (ízlés szerint),
- fahéj (ízlés szerint).
Megpucoltam és felkockáztam a burgonyát. A burgonyakockákat egy nagy lábasba tettem és vizet engedtem rá. A vizet megsóztam, majd forraltam és addig főztem a burgonyát, amíg puha nem lett. Amíg a burgonya főtt, előkészítettem a tölteléket. Összekevertem a cukrot és a fahéjat egy kis tálban. Amikor a burgonya megfőtt, leszűrtem, majd hagytam hűlni egy kicsit. Közben elővettem a Bosch MUM58M59 konyhai robotgépemet. A még meleg burgonyát a gép táljába tettem. A burgonyához tojást és lisztet adagoltam.
Beindítottam a masinát, amely szépen összedolgozta a hozzávalókat, míg végül egy sima tésztát kaptam. Fontos, hogy eközben a gép mindig alacsony sebességi fokozaton működött, hogy a tészta ne legyen túl ragadós. A Bosch MUM58M59 7 sebességi fokozattal és impulzus funkcióval is rendelkezik, én a 2. fokozatot használtam a szilvás gombóc tésztájának elkészítéséhez.
A kész tésztát a konyhapult lisztezett felületére raktam és kisebb részekre osztottam. Ezeket még egyszer kézzel átgyúrtam, majd kör alakúra nyújtottam. Mindegyik tésztakör közepére 1-1 szilvát raktam. Jól megszórtam a cukor-fahéj keverékkel.
Lezártam a tésztákat és gombócokat formáztam. Mindegyik gombócot akkurátusan ellenőriztem, hogy a szilva valóban jól be legyen zárva. Ezt még a nagyitól lestem el, sokszor bevont engem is az ellenőrzésbe.
Egy nagy lábasban vizet forraltam, a forrásban lévő vízhez hozzáadtam a gombócokat. 10-15 percig főztem őket, a végére a gombócok szépen feljöttek a víz felszínére. Közben egy serpenyőben vajat olvasztottam, hozzáadtam a zsemlemorzsát. A morzsát aranybarnára pirítottam.
Amikor a gombócok feljöttek a víz tetejére, kihalásztam mindet egy nagy szűrőkanállal és lecsöpögtettem őket. Beleforgattam őket a pirított zsemlemorzsába, amely szépen bevonta a gombócokat. Mindet megszórtam porcukorral és tálaltam hozzá vaníliasodót is. Díszítésnek mentalevelet is akartam használni, de ezt végül elengedtem: nagyim sem volt használt ilyet sohasem.
A végeredményt a gyerekeim és a férjem is imádták. A munkában sokat segített a robotgép. Próbáld ki Te is a receptemet, és ha teheted, akkor használj robotgépet a kézi gyúrás helyett. A legjobb konyhai robotgép kiválasztása előtt alaposan nézz körül és gondold át, hogy a rengeteg funkcióból és kiegészítőből melyek az igazán fontosak Számodra.