Ati, a kisfiam nagyon szereti a csípős, fűszeres babos ételeket, ami azért meglepő, mert amúgy rettenetesen válogatós, de valahogy ezek közel állnak az ízléséhez. Így nagy tetszést arattak nála ezek a sajtos babfasírtok egy kevés chili paprikával.
A sajtos-chilis babfasírt zabpehellyel recepthez nagyszerű volt az egyszerű saláta amin tálaltam és hozzá az elmaradhatatlan, szintén csípős, salsa szósz, és a fűszeres-joghurtos mártás.

Hozzávalók:
1 konzerv vörösbab (töltő tömeg 240 g)
5-6 dkg sajt, lehet egy kevés füstölt is benne
1 közepes fej vöröshagyma
5 dkg füstölt szalonna
1 tojás
garam masala fűszerkeverék
2-3 ek zabpehely
zsemlemorzsa
1 csomag vegyes zöldsaláta
Elkészítés:
A szalonnát vékony szeletekre, majd apró kockákra vágjuk és egy magasabb falú serpenyőben kisütjük a zsírját.
A hagymát megtisztítva finomra vágjuk és üvegesre pároljuk a szalonna zsírján.
A babkonzervet kinyitjuk és egy szűrőn keresztül leöntjük a levét, majd lecsepegtetjük.
Hozzáadjuk a dinsztelt hagymához, villával nagyjából pürésítjük. Hozzáadunk egy nagy kanál sűrített paradicsomot, a fokhagyma gerezdeket aprítva, vagy bele is reszelhetjük és két kis chili paprikát, mag nélkül, aprítva.
Sózzuk, borsozzuk és jó pár tekerésnyi garam masalával ízesítjük, felöntjük 1,5 dl vízzel és összefőzzük, míg annyira elpárolog a víz, hogy besűrűsödik.
Ekkor hozzákeverjük a zabpelyhet és levesszük a tűzről, párszor megkevergetve langyosra hűtjük.
Mikor a massza már langyos, hozzádolgozunk egy felvert tojást és a lereszelt sajtot.
Vizes kézzel kis golyókat formázunk és mindegyiket meghempergetjük egy kevés szezámmaggal elkevert zsemlemorzsában.

Forró olajban szép barnára sütjük a fasírtokat, papírtörlőn leitatjuk a felesleges olajat.
Tálaláskor egy nagyobb tálon fészket készítünk egy csomag vegyes saláta keverékből, és a még langyos babfasírt golyókat elrendezzük a salátafészekben, mindegyik szúrjunk egy-egy szendvics kardot, vagy fogpiszkálót így könnyen meg lehet fogni a golyókat.
Én kétféle mártogatóst kínáltam hozzá, az egyik egy zöldfűszeres joghurt, a másik pedig csípős salsa szósz volt.
Mindkettővel nagyon ízletes volt, de már el is terveztem, hogy legközelebb, cheddar sajtból készítek hozzá mártást.