Mostanában, kedves barátunk pálinkáival, a Dunai Hajós Pálinkákkal kísérletezgetek, melyikből milyen finomságokat tudok alkotni. Most az alma pálinkán volt a sor.
Az alma pálinka karakteres íze, ad egyfajta pluszt ennek a finom, gyümölcsös desszertnek. Elkészítését tekintve egy nagyon könnyű sütemény, amit a marcipán és a karamell, szinte ünnepivé varázsol.
5 db tojás
100 g cukor
100 g simaliszt
7-8 db közepes alma
10 dkg marcipán massza
0,5 dl alma pálinka (Dunai Hajós)
5 dkg barna nádcukor
3 dkg vaj
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
1 kiskanál őrölt fahéj
1 kiskanál őrölt gyömbér
5 evőkanál cukor
4 dkg vaj
0,5-1 dl tej
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy nagy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, amit megkenünk vajjal és kiszórunk liszttel.
A piskótához egy nagyobb tálban a tojásokat és a cukrot, gépi habverő legnagyobb fokozatán, fehéredésig felverjük, majd apránként hozzákeverjük a lisztet. A masszát beleöntjük a tepsibe és 200 fokon, 10 perc alatt készre sütjük. Miután megsült, a sütőpapír segítségével feltekerjük és így hagyjuk hűlni.
Egy mártásos edényben felhevítjük a cukrot, míg karamell nem lesz belőle, hozzáadjuk a vajat, majd a tejet és az egészet folyamatosan kevergetve simára forraljuk. Mikor kész, hagyjuk egy kicsit hűlni, de csak annyira, hogy ne dermedjen meg teljesen.
A piskóta lapot kiterítjük, az alma tölteléket elsimítjuk a tetején, és a marcipánt apró darabokra vágva elosztjuk rajta, úgy, hogy mindenhová jusson. Majd az egészet óvatosan feltekerjük és tálra téve beborítjuk a még folyós karamellel. Miután bevontuk, hűtőbe téve pihentetjük tálalásig, hogy jól összeérjenek az ízek.
Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’
De jól néz ki és szinte érzem a számban az ízét:) Sajnos ilyen pálinkám nincs, de a tölteléket el tudom képzelni a karácsonyi bejgliben is. Mert szeretem azt is variálni.
Én is pont a bejglin gondolkodom, hogy milyet készítsek idén:) Van egy-két ötletem…..:)
Tetszetős tekercs, naaagyon finom lehet, nekem sajna nincs dunai hajós barátom, de csak megoldható eme csekély probléma 🙂
Kedves Vicuska! Pálinka nélkül is nagyon fincsi:)
Reméltem is 😀
nyaminyami! zuram imádná ezt a roládot, a marcipán miatt. de azt hiszem én is oda lennék érte!Küldj kérlek, egy kis kóstolót :))))
Drága Ami! Nyisd az ablakot, megy…:))
Kérhetnék én is egy szeletet? 🙂 Kedvencem a marcipán, főleg az alkoholos marcipán. Na és így almával…nagyon megkívántam!
Kedves Csiperke! Örülök, hogy tetszik, neked is küldök fénypostával:)