A profiterol olyasmi, mint a mi képviselőfánkunk mini változatban. A tésztája is ugyanaz az égetett vagy más néven, forrázott tészta, amit azért neveznek így, mert készítésekor a tésztát “reszteljük” vagyis az edényben, a forró zsiradékon kissé pirítjuk, amely ilyenkor sercegő, pattogó hangot hallat, ilyenkor arra …
csokoládé
Lady Baileys mousse torta
A Baileys Sütikihívás utolsó fordulójának témája a “Királynők villásreggelije” címet kapta, a feladatunk pedig, egy olyan Baileys Irish Cream-mel és Chocolat Luxe-szal készült tortacsoda elkészítése volt, ami méltó a “Királynők villásreggelije” fantázianévre. Ezért, mint az már a poszt címéből is kitűnik, egy igazi királynői tortával …
Egy pohárnyi habókos Baileys
Egy pohárnyi habókos Baileys. Az, hogy egy desszert mennyire lehet “rafinált” vagy izgalmas, nem is igazán tudom. Amikor azt a feladatot kaptam, hogy találjak ki egy édes finomságot, ami olyan, mint egy rafinált kényeztetés, lelki szemeim előtt egy olyan nyalánkság jelent meg, amiben a rafináltságot …
Gyömbéres-marcipános csokitorta
Pár hete készítettem néhány üveg gyömbér lekvárt egy kevés citrommal, ami annyira ízlik, hogy azóta nem bírom megállni, hogy ne csempésszem bele egy-két sütibe 🙂 Ez a csokitorta is kapott belőle és hogy tetézzem, még egy kis marcipánnal is megfejeltem a gyömbér-csoki párost. Ez a …
Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel
Még egy körtés recept következik, egy csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel. Mivel, örökké jár az agyam, hogy milyen finomságot kellene készítenem, így nem csoda, hogy a körtés recepteket is bővítem egy-egy újdonsággal. Ezt a tortát még ősszel sikerült megalkotnom, volt itthon pár darab kisebb, de annál ízletesebb …
Meggyből készült finomságok
Meggyből készült finomságok – Ki ne szeretné a puha és omlós tésztájú meggyes pitét, esetleg egy szelet meggyes rétest házi rétestésztából, vagy egy finom, meggyes-csokis süteményt aminek a tésztája őrölt mandulából készül? Mi nagyon szeretjük mindet! 🙂 De a meggyet nem csak süteményekbe, hanem húsok mellé …
Meggyes-kakaós piskótarolád
Ezt az egyszerűen és gyorsan elkészíthető meggyes-kakaós piskótaroládot azért sütöttem, mert ahogy körülnéztem az itthon megtalálható alapanyagok közül, ez rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Igazából, nem volt semmilyen más előzménye, csak arra gondoltam, hogy a hűtőben levő pár napja felbontott meggybefőttet el kellene használnom. Emiatt …
Málnás finomságok
Málnás finomságok, a tavasz, illetve a kora nyár másik kedvenc gyümölcse az eper mellett a málna. Sokféle módon fogyaszthatjuk. Készíthetünk belőle finom málnás fogásokat pl: levest, mártást, desszerteket, fagylaltot, de a legjobb egyszerűen, frissen leszedve, közvetlenül a bokorról enni. Legalábbis, gyerekkoromban a Mamáméknál így fogyasztottuka …
Kókuszos-csokis minirétes
Tulajdonképpen ez nem is rétes, csak úgy nevezem, mert nem rétestésztából készül, hanem vajas-leveles tésztából, kókuszos csokis töltelékkel. De a vékonyra nyújtott, leveles formája miatt, pont úgy néz ki. Persze, ha valakinek szimpatikusabb, természetesen készítheti réteslapból is. Ez a recept rendkívül könnyen elkészíthető, egyszerű és finom. …
Meggyes-csokis, mandulás sütemény
Ez a meggyes-csokis, mandulás sütemény nagyon kellemes desszert lett, az az igazi, gyorsan finomat sütemény, de mégis különleges a portóitól. Kicsi fiam péntek délután belázasodott és sajnos nagyon rosszul érzi magát azóta is. Szombat reggel hatkor, már fent voltunk, mert nagyon csúnya köhögéssel és magas …
Csokis-banános zabpelyhes süti
Gyakran készítek zabpehelyből süteményt, mint ez a csokis-banános zabpelyhes süti is, mert finom, egyszerű, egészséges és persze, nagyon szeretjük. Ha valamilyen gyümölcsös édességre vágyunk, akkor általában ilyen zabpelyhes sütit sütök. Már nagyon sokféle módon kipróbáltam, friss és aszalt gyümölcsökkel, lekvárral, magvakkal, kókusszal, csokival, fűszerekkel. Most …
Csokoládé és lime mousse, málnával és balzsamecettel
A hagyományos, karácsonyi desszerteken, a bejglin, a zserbón és a mézeseken kívül, ilyen csokoládé és lime mousse-t is készíthetünk az ünnepi asztalra. A vendégek és a családtagok örömére. Senkit ne tévesszen meg a címe, nem olyan bonyolult, igazából ez egy nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, …
Rumos-diós körtekrémes torta, születésnapra
Hétvégén a Párom születésnapját ünnepeltük ezzel a rumos-diós körtekrémes tortával. Szerettem volna Őt meglepni e jeles alkalomból egy olyan tortával, ami csak Neki szól. Mivel tudom, hogy szereti az ilyesfajta meglepetéseket, biztos voltam az örömében. Viszont, abban nem voltam biztos, hogy amit kreálok az jó …