Ilyenkor ősszel már hamarabb sötétedik és egyre hűvösebbek az esték. Jól esik, ez a gyorsan elkészíthető finom és tápláló, forró zsályás sajtleves, sonkás vajgaluskával. Átmelegíti testünket, lelkünket.
Szeretem ilyen különlegesebb étellel meglepni a családot, mert így kiélhetem a kreativitásomat a konyhában, őket pedig meglephetem valami újdonsággal.
Elkészítés:
Először a sonkás galuskát készítjük el, mert jót tesz neki ha áll, mielőtt kifőzzük.
A sonkát nagyon apróra vágjuk, tehetjük egy késes aprítóba is. Egy tojást felverünk, elkeverjük benne a vajat, hozzáadjuk az aprított sonkát, kissé megsózzuk, majd összedolgozzuk a liszttel és félretesszük.
Edényben felmelegítjük a vajat, hozzáadunk egy kanál olívaolajat, az apróra vágott hagymát és a fokhagymát kissé megpirítjuk benne, majd rászórjuk a lisztet és együtt pirítjuk kissé, de csak világosra, majd felöntjük a fehérborral és a húsleves alaplével.
Megsózzuk, hozzáadjuk a zsálya leveleket és beletesszük a lereszelt sajtot és gyakori kevergetés mellett főzzük, hogy a sajt teljesen elolvadjon.
Ezután hozzáadjuk a főzőtejszínt és készre főzzük az egészet. Miután elkészült, botmixerrel egyneművé mixeljük. Közben egy másik edényben kevés sóval vizet forralunk, és ebben kifőzzük a megformált galuskákat.
Tálaláskor a tányérba tesszük a galuskákat, rászedjük a forró levest és a tetejét meghintjük frissen őrölt feketeborssal. Egy-egy zsályalevéllel díszítjük.