Puha, vajas kifli

Nagyon szeretem ezt a frissen sült, puha vajas kifli receptet. Langyosan, megkenni egy kevés vajjal, kicsit megsózni és csak úgy, minden flanc nélkül megenni. Persze, egy csésze tea, vagy kávé nagyon jól esik mellé.

Szeretem nézni, ahogy a sütőben, szépen sorakoznak egymás mellett és már alig várom, hogy elkészüljenek. És azt is szeretem, ahogy a lakást belengi az a finom vajas illat, mintha egy pékség költözne be az otthonomba. Ezek nagyszerű dolgok, ezek miatt is érdemes otthon sütögetni, kipróbálni recepteket, kitalálni újakat. Éppen ezért is sütöttem ezeket a finom kifliket.

Puha, vajas kifli
Puha, vajas kifli

Hozzávalók 10 db-hoz:
40 dkg fehér tönköly liszt
1 dkg élesztő
1 tojássárgája + 1 a kenéshez
1,5 dl házi tej
1 dl natúr joghurt
3 dkg vaj
1 evőkanál cukor
1 kiskanál só
a tetejére, kevés egész kömény, nagyszemű só, szezámmag

Elkészítés:

Az élesztőt, egy deci langyos tejben, csipet cukorral felfuttatjuk.
A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, a felfuttatott élesztőt, a joghurtot, cukrot, és a sót.
Összegyúrjuk közepesen lágy tésztává, ekkor hozzáadjuk az olvasztott vajat és jól kidolgozzuk, hólyagosra a tésztát.
Lisztezett deszkán, a tállal leborítva 30 percig kelesztjük.
Mikor a tészta megkelt, 2 egyenlő részre osztjuk és fél centi vastagon kinyújtjuk, majd átlósan, öt felé vágjuk. Az így kapott háromszögeket szélesebb felüknél elkezdve feltekerjük, kifli formára.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd tiszta ruhával letakarva újabb 20 percig kelesztjük. Miután a kiflik szépen megkeltek, a tetejüket megkenjük tojássárgájával, és megszórjuk ízlés szerint köménnyel, szezámmaggal, nagyszemű sóval. Előmelegített sütőben, 190 fokon 25-30 perc alatt, szép barnára sütjük őket, majd rácson hagyjuk kihűlni.

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

4 hozzászólás

  1. Most találtam ide az oldalra. Nagyon sok jónak tűnő receptre találtam. Ez a kifli különösen a kedvencem így első olvasásra a tönköly liszt miatt. Mindenképpen ki fogom próbálni. Mostanában kezdtem el próbálkozni a teljes kiőrlésű tönköly lisztes kenyérsütéssel. Még javítgatnom kell rajta, nem az igazi. Ma sütöttem egy mákos-zabpehelylisztes, nyirfacukros kevert süteményt. Nagyon érdekelnek az egészséges életmódot képviselő receptek.

    Érdeklődve olvasgatom az oldalt. További jó sütést – főzést kívánok!

  2. Veronika Szabo

    Kedves Rebeka!

    Nagyon örülök, hogy tetszik a recept, remélem nem fog csalódást okozni, ha elkészül. Én is próbálok, minél egészségesebben sütni-főzni, odafigyelni a hozzávalókra. Remélem, a blogon található receptek sem fognak csalódást okozni.
    Szívesen fogadok bármilyen véleményt, visszajelzést. 🙂

    Üdvözlettel,
    Veruss

  3. Boros Valéria

    Kedves Veruss!
    Ez a kifli maga a menyország, mivel megcsináltam a teljes adagot és sok lett, mert csak ketten vagyunk a párommal, a maradékot a könyvelőim kapták tízóraira és elaléltak tőle!!
    Kiraktam a készet a facebook.ra is és ott aztán jöttek az ájulások csak a látványtól, aki pedig megkóstolta, az mind meg is akarta vagy akár meg is csinálta, szóval tuti siker…
    Amúgy a kenyeret is magam sütöm már több éve és nem eszünk semmi boltit, mindent megtermelünk és mi így élünk…
    Üdv Vali

    1. Veronika Szabo

      Kedves Vali!
      Nagyon szépen köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy ennyire jól sikerült a kifli a recept alapján.
      Nagyon jó dolog, hogy az ember saját maga készíti a kenyeret a családjának. Párom is mindig büszkén beszél arról, hogy nálunk itthon készül minden, nem járunk boltba pékárúért. 🙂
      Én mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja ki, készítsen egyszer otthon, utána tuti, nem vesz többet boltban kenyeret.
      Üdvözlettel,
      Veruss

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]
Shares