Hiába az elmúlt napok télies időjárása, a havazás, a fagy, mindannyian tudjuk, legalábbis a naptár alapján, hogy a tavasz végre valahára megérkezett. Sőt, hirtelen már arra kell eszmélnünk, hogy pár nap, és már a Húsvét is itt van. Ezért, hoztam ezt a finom répatortát, hogy …
torta
Mandulás – tejszínes málnatorta
Párom születésnapjára készítettem ezt a mandulás – tejszínes málnatortát, mivel valami nagyon különlegessel szerettem volna meglepni. Olyannal, amit én alkotok meg kifejezetten az Ő ízlésének megfelelően. Szerencsére tényleg jól sikerült, nagyon ízlett neki. A torta tésztája mandulás, a tejszínes krém egyik része vaníliás egy kevés …
Lady Baileys mousse torta
A Baileys Sütikihívás utolsó fordulójának témája a “Királynők villásreggelije” címet kapta, a feladatunk pedig, egy olyan Baileys Irish Cream-mel és Chocolat Luxe-szal készült tortacsoda elkészítése volt, ami méltó a “Királynők villásreggelije” fantázianévre. Ezért, mint az már a poszt címéből is kitűnik, egy igazi királynői tortával …
Palacsintatorta
Ez a palacsintatorta a zserbó ízvilágát idézi, nagyon kellemes lesz az összhatás ha összesütjük, mert így az ízrétegek szinte beleivódnak a tésztába, ezáltal sokkal finomabb végeredményt kapunk. De természetesen, mindenki a saját ízléséhez mérten rétegezheti különféle ízekkel és az is személyre szabott, kinek hány darab …
Jön a Sütnicake – a IV. Sütemény – és Tortafesztivál!
Október 7-én és 8-án a Gellért Hotelbe várnak minden sütemény kedvelőt, Jön a Sütnicake – a IV. Sütemény – és Tortafesztivál! Idén új helyszínen, elegánsabb környezetben, számos torta díszítő, sütemény és csoki készítő előadással, gyermekprogramokkal várják a családokat az érdeklődőket a IV. Sütemény – és …
Gyömbéres-marcipános csokitorta
Pár hete készítettem néhány üveg gyömbér lekvárt egy kevés citrommal, ami annyira ízlik, hogy azóta nem bírom megállni, hogy ne csempésszem bele egy-két sütibe 🙂 Ez a csokitorta is kapott belőle és hogy tetézzem, még egy kis marcipánnal is megfejeltem a gyömbér-csoki párost. Ez a …
Citromos kukoricadara torta
Ezt az egyszerű és finom citromos kukoricadara tortát pikk-pakk összedobhatjuk, nem kell hozzá túl sok idő, a többit rábízhatjuk a sütőre. Ilyenkor, ebben a hideg időben, egy tartalmas leves után, jólesik ez a tápláló, finom desszert. Fogyaszthatjuk joghurttal, mézzel, lekvárral vagy akár friss gyümölcsökkel is. …
Tejszínes-szederkrémes torta
A kertünk végében levő, hatalmas szederbokor szerencsére idén gazdag terméssel ajándékozott meg minket. A friss gyümölcsnél nincs is jobb, de most ahhoz is maradt bőven, hogy egy finom, tejszínes szederkrémes süti készüljön belőle. Ez az egyszerű kakaós-vajas tésztára álmodott, tejszínnel dúsított szedres süti mindenkinek ízlett, …
Palacsintametélt torta dióval, baracklekvárral
Palacsintametélt torta dióval, baracklekvárral. Mit is kezdjek a hűtőben, második napja árválkodó palacsintákkal? Ez volt a nagy kérdés, ugyanis drágaságaim megint süttettek velem egy rakat palacsintát, viszont annyira elteltek vele, hogy megmaradt belőlük 15 kisütött, töltetlen darab. Mivel nálam, alap dolog, hogy étel kukába nem …
A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta
A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta. A családom szerencsére, már meg sem lepődik az állandó kísérletezéseimen, nem is igen kérdik mi az ami készül, csak várják, hogy mikor lesz már kész, hogy ehessenek belőle. 🙂 Én szokás szerint, hatalmas elánnal vetem bele magam a sütésbe-főzésbe ha …
Rumos-diós körtekrémes torta, születésnapra
Hétvégén a Párom születésnapját ünnepeltük ezzel a rumos-diós körtekrémes tortával. Szerettem volna Őt meglepni e jeles alkalomból egy olyan tortával, ami csak Neki szól. Mivel tudom, hogy szereti az ilyesfajta meglepetéseket, biztos voltam az örömében. Viszont, abban nem voltam biztos, hogy amit kreálok az jó …
Mandulatorta almával, mákkal, tejszínes karamell krémmel
Mandulás tésztalapok között, lágy almakrém és karakteresebb mákkrém, majd az egész bevonva egy finom karamellás tejszínnel. A tetején vékonyra szelt, kellemesen roppanós almaszeletek. Ati (kisfiam) 7. szülinapjára készítettem ezt a tortát még októberben, de valahogy nem került fel a blogra. Pedig nagyon jól sikerült, mindenkinek …
Kakaós-banános torta
Pár napja, a kisfiam jött az ötlettel, hogy úgy enne valamilyen banános sütit. Mondanom sem kell, nem kellett sokáig kérlelnie 🙂 Ez a rendkívül gyors és egyszerű kakaós-banános torta, ilyenkor ősszel nagyon jól esik, egy forró tea vagy kakaó mellé. De meglocsolhatjuk vanília öntettel, azzal …