Azon törtem a fejem, milyen sütit készítsek, mivel szinte nem telik el nap, hogy ne kérdezné meg kis családom valamelyik tagja, hogy ma mi lesz a desszert? Nos, a desszert ma kókuszos-csokis kelt tekercs lett. Igazából, miután megláttam a szekrényben a kókuszreszeléket, és mellette egy …
Jókai bableves füstölt tarjával, csipetkével
Most, hogy ilyen szomorú, hűvös, szeles idő van, jólesik egy kis meleg, tartalmas leves. Mivel, volt itthon egy szép, kis darab füstölt tarja és a hűtőben egy fél csomag tarkabab, így arra gondoltam, hogy nem is lehetne jobb étel belőlük, mint egy finom Jókai bableves, …
Burgonyalángos
Nem is értem, miért nem került még fel a blogra ez recept, pedig nagy kedvencünk. Sokszor készítem, ezt a burgonyalángost mert nagyon finom, ahogy kiérződik benne a burgonya íze, főleg, ha megkenjük egy kevés fokhagymás kencével és tejföllel. Nagyon szeretjük sima, vagy füstölt sajttal megszórva …
Mediterrán csirkés szélesmetélt
Nagyon finom, mediterrán ízvilágú, gyorsan és egyszerűen elkészíthető csirkés-zöldséges tésztaétel receptjét hoztam. Pillanatok alatt elkészíthető, mert míg a tésztát kifőzzük, jóformán annyi idő alatt, elkészül a ragu is hozzá. Én házi szélesmetélttel készítettem, de készülhet más tésztával is, akár spagettivel, vagy orsótésztával. Előzőleg bepácoltam a csirkemell …
Vaníliapudingos-szilvás kelt sütemény
Nálunk a sütemények, desszertek, (minden ami édes), minden mennyiségben jöhetnek, annyira, hogy a kisfiam és a párom, mindig feladják a leckét, hogy épp mire fáj a foguk, mi az, amit szívesen megennének. Mivel szilva szezon van, mindenképp ezzel a gyümölccsel akartam készíteni nekik valamit. Ehhez …
Olívás csavart kenyér, aszalt paradicsommal
Az ünnepre való tekintettel, egy ízletes, mediterrán jellegű kenyér receptjét hoztam. Olívás csavart kenyér, aszalt paradicsommal recepjét. A tésztájába fekete olívabogyót és olívaolajban eltett, napon szárított paradicsomot tettem, ettől nagyon különleges és finom lett. Ropogós héj, puha, olíva és paradicsom darabokkal tarkított, foszlós bél jellemzi. Kitűnő kísérője …
Tejfölös-szalonnás kenyérlángos (töki pompos)
Vásárlás közben, a kicsi fiam kiszúrta, hogy lehet kapni kenyérlángost és mondta, hogy ő úgy szeretne olyat enni. Aztán, hosszas alkudozásba kezdtünk, hogy ne vegyünk, mert sütök én neki otthon, és ráadásul olyat, amilyet csak szeretne. Végül, sikerült rávennem, hogy válassza inkább az enyémet, de …
Szilvaságok (Szilvás finomságok)
Szilva, a nyár talán egyik legízletesebb gyümölcse. Sok-sok finomságot készíthetünk ebből a gyümölcsből. Nálam is akad egy két recept, ezeket gyűjtöttem most egybe, hátha ki szeretnétek próbálni közülük egyet-kettőt. A szilva nagyon egészséges gyümölcsünk, érdemes belőle minden formában fogysztanunk frissen, aszalva, lekvárként. A receptek a …
Pácolt oldalas, chilis-gyömbéres tésztával
Ez a nagyszerű, fűszeres, pácolt, sült oldalas a thai chili szószos, gyömbéres tésztával a párom specialitása. Annyira csípős, hogy a könnyünk csorog tőle, de imádjuk a gyerekkel együtt. Úgy esszük, hogy közben azon nevetünk, hogy ki szenved jobban, hogy mennyire elzsibbad a szánk az ételtől. …
Karamellás-almás kelt csigák
Ezekhez a karamellás mázzal locsolt, belül puha és szaftos, fahéjas almadarabokkal és édes mazsola szemekkel bélelt kelt csigákhoz, nem is nagyon lehet mit hozzáfűzni. El kell őket készíteni és csak élvezni minden egyes falatot. Már a látványuktól is összefut szánkban a nyál. Hát még az …
Szezámos lepénykenyér, fokhagymás vajjal
Ez a szezámos lepénykenyér, fokhagymás vajjal úgy született, meg, hogy a Párom kitalálta, süssek lepénykenyeret a lecsó mellé, mert valamelyik tv csatornán látott ilyet és nagyon megtetszett neki. Igaz ott nem lecsóhoz készült, hanem valamilyen húsos étel mellé. Nagyjából elmondta, hogy mire gondol, én pedig …
Parajos-csirkés penne
Ha valami nagyon egyszerűt, gyorsan finomat szeretnénk ebédre vagy vacsorára, ajánlom ezt a nagyszerű parajos-csirkés penne receptet. Csirkemell filé helyett készíthetjük csirkecombból, azzal még finomabb. Penne tészta helyett pedig, használhatunk széles metélt vagy spagetti tésztát is. Ez a tejszínes, parajos-csirkés ragu a gyerek kedvence. Érdekes …
Szilvás-csokis muffin
Íme, egy újabb pikk-pakk süti, szilvás-csokis muffin, ami még finom is. Ehhez a recepthez nem kell sok előkészület, pár hozzávaló, két tál és egy fakanál, vagy habverő. Egyszerűen összekeverjük a tészta masszát, hozzáadjuk az apróra vágott gyümölcsöt, belereszelünk egy kis csokit és már adagolhatjuk is …
Pizzás és sajtos-tejfölös háromszögek
A hét elején “pizza party” volt itthon, a gyerek kívánságára és a pizzaszószból amit főztem, egy kevés megmaradt, amit egy kis dobozban a hűtőbe tettem. El kellett használnom, hogy ne menjen tönkre, ezért ezeket a finom pizzás, kelt háromszögeket készítettem belőle. A tészta felére elég …
Rozmaringos-kapribogyós sült burgonya
Rozmaringos-kapribogyós sült burgonya. Mint már írtam, van egy pár recept a gépemen, amit még nem posztoltam a blogon. Volt egy verseny, amire az egyik héten Toszkán receptekkel kellett nevezni. Ez a köret is innen való, borzasztó egyszerű az elkészítése és nagyon finom. Érdemes kipróbálni ezt …
Gyömbéres-sárgabarackos mini muffin
A sárgabaracklekvár főzése mellett, készítettem ebből a fenséges gyümölcsből egy rendkívül egyszerű, gyorsan kikeverhető gyömbéres-sárgabarackos mini muffint. Mondanom sem kell, amilyen gyorsan elkészült, olyan gyors ütemben el is fogyott. Mini formákat használtam, mert a múltkori meggyes muffinokat, vegyesen tettem normál és mini formákba, és a …
Házi “Songoku” avagy sonkás-gombás-kukoricás pizza
Szerintem nem túl meglepő, hogy a pizza nálunk nagyon nagy kedvenc, azt hiszen ezzel nem vagyunk egyedül 🙂 Szeretjük mert finom és laktató, jól variálható, emiatt változatosan elkészíthető. A gyerek kedvence a sonkával, gombával és kukoricával megpakolt változata, amit most egy kevés újhagymával tettem finomabbá. …
Tejfölös-burgonyás pogi baconnel (extra puha)
Tegnap készültek ezek az extra puha, isteni finom, burgonyás pogik pirított bacon darabokkal. Teljesen véletlenül került bele a bacon, ugyanis eredetileg, egy sima burgonyás pogácsát akartam sütni, mivel volt a hűtőben egy kis maradék tört burgonya és el akartam használni. Be is dagasztottam a tésztát, …
Sárgabarackos fordított sütemény
A héten sárgabarack lekvárt főztem, de mivel nagyon szeretjük, ettük a gyümölcsöt frissen is, és természetesen, készült belőle többféle süti is. Ez az egyik kedvencem a fordított sütemény, mivel nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Ráadásul nem kell hozzá túl sok hozzávaló. Azért is szeretem, mert …
Paradicsomos-padlizsános tészta
Ha valaki szereti a padlizsánt és a paradicsomot, akkor ez a paradicsomos-padlizsános tészta nyerő lesz számára. Ez a finom spagetti egy Toszkán ihletésű étel, igazi mediterrán ízvilág, amit egy verseny keretében készítettem és próbáltam ki. Nagyon megszerettük. Azóta is rendszeresen készítem, mikor már kapható ízletes, …
Rozsos-joghurtos kenyér, fokhagymás vajjal
Igazából, nem is tudom eldönteni, hogy ezt a rozsos-joghurtos kenyeret, fokhagymás vajjal most kenyérnek vagy zsömlének nevezzem-e, mindenesetre nagyon finomra sikeredett. Kívül ropogós héj, melyre finoman rápirultak a magvak, puha, foszlós kenyérbelső, enyhe vajas-fokhagymás aromával. A tésztáját tekintve, egy kevés, világos rozsliszttel és joghurttal gazdagítottam, …
Mézes vajban pirított mákos nudli
Nagyon szeretjük a mákos finomságokat és a nudlit is, így nem kétséges ennek a forró mézes vajban pirított, mákos nudlinak a sorsa. Azt nem állíthatom, hogy egy pikk-pakk elkészíthető étel, de aki rutinos az ilyen tésztafélék elkészítésében annak nem tart sokáig. Viszont, rendkívül egyszerű és …
Egyszerű, házi kenyér
Régóta nem veszek kenyeret csak ha nagyon muszáj, ha épp nincs időm sütni, vagy ha beteg vagyok. Általában ezt az egyszerű, házi kenyér receptet használom. Az igazat megvallva, azóta sütök itthon, mióta van kenyérsütőgépem. De a gépet csak arra használom, hogy összedolgozza a tésztát. Sütni …
Tarkedli (cseh fánk) eperrel
Tarkedli (cseh fánk) eperrel. Vannak “édes” időszakaink, amik rendszeresen váltják egymást. Ilyenek a palacsinta, fánk, rétes, túrógombóc, pite, tejberizs és még hosszan sorolhatnám. Ezek olyan egymást követő napok, mikor az épp aktuális kedvencét kéri a család, gyakori ismétléssel. Ezek közül most éppen a fánkos napokon …
Foszlós kalács és nutellás kifli
Gondoltam, meglepem a családot egy finom kaláccsal, de menet közben a kalács mellé, ugyanabból a tésztából készült pár darab, nutellás kifli is. Nagyon örültek mindkettőnek 🙂 A kalács most egy kissé laposabb lett, mivel nem formában (csak papírban) sült, de ennek ellenére nagyon finom, könnyű, …
Málnás finomságok
Málnás finomságok, a tavasz, illetve a kora nyár másik kedvenc gyümölcse az eper mellett a málna. Sokféle módon fogyaszthatjuk. Készíthetünk belőle finom málnás fogásokat pl: levest, mártást, desszerteket, fagylaltot, de a legjobb egyszerűen, frissen leszedve, közvetlenül a bokorról enni. Legalábbis, gyerekkoromban a Mamáméknál így fogyasztottuka …
Vargabéles torta
Gyereknap alkalmából készítettem újra (tavaly ez volt a Segítsüti felajánlásom) ezt a vargabéles tortát a kicsi fiamnak, mivel nagyon szereti. Most is, a hagyományos módon készült, házi túróból, házi vaníliapudinggal, gyúrt tésztával és természetesen, kézzel húzott rétestésztával. Belül puha, remegős és krémes túrótöltelékkel, a tetején pedig, …
Szuper receptek eperrel
Már kapható friss és zamatos szabadföldi eper a piacon, mi pedig nagyon imádjuk. Összegyűjtöttem a blogról néhány nagyszerű, ebből az egészséges, korai gyümölcsből készült finomságot. Igaz, szerintem a legjobb, frissen leszedve leöblíteni és csak úgy, beleharapni és kiélvezni az édes, vitamindús gyümölcs ízeit. De ezeket a …
Chilis babos egytálétel egyszerűen
Nos, már az elején írom, ez a chilis babos egytálétel nem igazi chilis bab, Mexikóban tuti elküldenének ezzel a recepttel melegebb éghajlatra 🙂 Annyi köze van hozzá, hogy chilis babkonzervből készült és azért kapta ezt a nevet, mert más nem jutott eszembe. A tegnapi napom …
Ínycsiklandó ételek spárgával
Ínycsiklandó ételek spárgával – A tavaszi spárgaszezon sláger ételei, mint a spárgakrémleves, vagy a spárga hollandi mártással, spárgás lepény, quiche, saláta stb. mellett, érdemes kipróbálnunk más ételeket is, ezzel az egészséges, finom zöldségfélével. Ehhez hoztam most 3 különféle hússal készült spárgás ételt és egy házi, …